NB II: Ökölpárbaj a fradisták és a diósgyőriek között

Egybehangzó miskolci és vecsési információk szerint verekedés követte a szombati Vecsés-Diósgyőr NB II-es találkozót. A diósgyőri ügyekben jártas minap.hu, illetve a hajravecses.hu is arról számol be, hogy az 1-0-s vendéggyőzelmet hozó meccset követően rátámadtak a miskolci drukkerekre, és a rendőröknek könnygázt is kellett alkalmazniuk. Mindkét portál információi szerint ferencvárosi szimpatizánsok egy csoportja volt a támadó fél, akiket visszavertek a diósgyőriek, majd a hatóság állította helyre a rendet.

Tömegverekedés a kolónián

Miskolc - Augusztus huszadikán valószínűleg nem az elmaradt tűzijáték miatti elkeseredésükben – hanem korábbi „vélt vagy valós sérelmek” miatt – egymásnak esett két család a Mésztelepi kolónián, aminek eredményeként több rohammentőt és rendőri erőket is a helyszínre kellett küldeni.

Testvére férjét és fiát is megszúrta

Miskolc, Vilmány - Hamarosan pont kerülhet egy húsvéti ivászat során elszabadult indulatok miatt kirobban családi verekedés végére.

Bunyó volt Diósgyőrben a győztes meccs után

A minap.hu tájékoztatása szerint az egyik stadion közeli kocsma teraszán verekedés tört ki a Diósgyőr és a Lombard Pápa szombati bajnokija (3-0) után.

Előzetes letartóztatásba kerültek az arlói gyilkosság gyanúsítottjai

Arló, Miskolc - Öt elkövetőt - köztük egy fiatalkorú fiút - helyezett előzetes letartóztatásba a Miskolci Városi Bíróság a húsvét hétfői arlói halálos tömegverekedés ügyében csütörtökön. A négy férfi ellen emberölés, a 17 éves elkövetõvel szemben pedig garázdaság és súlyos testi sértés miatt folyik eljárás.

Öt embert vettek őrizetbe az arlói emberölés ügyében

Öt embert vettek őrizetbe az arlói emberölés ügyében, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen hétfőn tört ki verekedés két család között, amelynek következtében egy ötvenhét éves férfi meghalt - közölte Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Gyilkosság Arlón - öten őrizetben

Öt embert vettek őrizetbe a hétfő délben, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arlón történt emberöléssel, illetve az azt követő tömegverekedéssel kapcsolatban. A rendőrség négy embert gyanúsít a gyilkossággal, egy fiatalkorúval szemben súlyos testi sértés és garázdaság miatt indult eljárás.

Gyilkos "látogatás" Arlón - egy halott, több sebesült

Rendőrök vetettek véget a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arlón két család viszályának hétfőn déltájban. A tömegverekedés során egy 57 éves ember leszúrtak, aki a helyszínen meghalt, többen sérüléseik miatt kórházba kerültek. Három embert azóta kiengedtek a kórházból. A rendőrség emberölés bűntette miatt nyomoz.

Halálos tömegverekedésbe torkollt a családi viszály Arlón

Késelés és tömegverekedés a Borsod megyei Arlón. Egy 57 éves embert halálra szúrtak, amikor két társaság összeverekedett a település cigánysorán. Hatan sérültek meg.

Egy ember meghalt egy borsodi tömegverekedésben

Egy ember meghalt, többen pedig megsérültek, amikor két család összeverekedett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arlón. A verekedésben egy 57 éves férfit szúrta le, aki a helyszínen meghalt.

»Legfrissebb hírek